Kreditindex

Nem tudjuk, ki az a Parragh László és azt sem, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának mi köze a felsőoktatáshoz. Most viszont mindenkit felvilágosítunk, hogy országunk papíron kilavírozta magát a tervgazdálkodásból, és az embereket nem sorozatgyártják. Főleg nem az értelmiséget. Az oktatásban vannak bizonyos összefüggések, ami egy iskolaigazgató számára nem feltétlenül világosak. Leírjuk. A tanárt az egyetem képzi, az egyetemre felvételiző diákot pedig a tanár. Ha a tanár elszúrja, az egyetemisták retardáltak lesznek. Ha az egyetemi oktató szúrja el, a tanár egész életében retardált diákokat fog kiadni kezei közül. Mondjuk 40 év alatt hány diákra is lesz ideje egy tanárnak? Ezres a nagyságrend. Egy egyetemi oktató 40 év alatt hány tanárt is képez? Ezres a nagyságrend. Egyetlen motiválatlan, felkészületlen, rosszul kiválasztott vagy nem megbecsült oktató (főleg, ha vezető pozícióba kerül, mint Hoffman Rózsa) determináltan milliónyi életet keserít meg röpke pályafutása alatt. Normális világokban a politika és a gazdaság az egyetemek szavát lesi, és önti beléjük a pénzt, mert ők az akadémiával együtt bizonyítottan a legjobbak. Ők ismerik a jövőt, vagy legalábbis nagy pontossággal tippelnek. Lehet velük szembe menni, de a bosszújuk hatékony és véres lesz. Levezetik hallgatóiknak, hogy mi a helyes, hogy kell gondolkodni, és a hallgatók ezzel kezdik meg munkájukat, hogy egy évtizeddel később az aktuális politikai elit eltörölje elődeik majomkodását. Van másik út is. Az egyetemi oktatók megunják, hogy őket mindenki csak a gyártósor kezelőjének nézi, és kimennek külföldre. Itthon marad a resztli, és akkor bizony mindenkinek lehet csomagolni. A Kormányban rábízták egy porosz erkölcscsőszre a teljes oktatást, majd az egész ország csodálkozik, hogy a közoktatás által még meg nem nyomorított hallgatók értelmesebbje külföldön köt ki, a visszamaradottak meg a bölcsészek, akik saját bevallás szerint mindenhez értenek.